2011. május 29., vasárnap

69. Massive hunting

Előző nap érkezett meg Criminal Brian, aki még aznap meg is vette a szükséges jogosítványokat a vadászathoz, úgyhogy ezen a napon ő mindenképpen szeretett volna merülni. Ezen a napon volt a legaktívabb a csapat. 4-en is felkészültünk a hountingra. Kicsivel 8 óra után volt az apály minimum pontja, úgyhogy ekkorra pozicionáltuk az indulást.



Az óceán megint nagyon dühös volt, alig lehetett egy helyben megmaradni. Folyamatosan dobáltak a nagy hullámok. Ilyenkor a tengerfenék is kevésbé látszik, alig lehet kiszúrni az abalone-kat. Emiatt aztán Tony, és Brian hamar fel is adták a küszködést, maximum 1-1 abalone-t fogva. Dean-nel ketten kutattunk tovább a parthoz közel.






Összesen több mint 3 órát voltunk az óceánban. Jól bírta a búvár ruha, csak a végén éreztem egy kicsit, hogy hűl a testhőmérsékletem. Inkább azt éreztem, hogy rettenetesen kimerült vagyok. Annak ellenére, hogy elég sok időt töltöttünk a vízben, részben a rutintalanság, részben a nagy hullámok miatt csak 1 kemény abalone-t sikerölt kihoznom. A búvárkodás végén kicammogtunk, lehámoztuk magunkról a ruhát (nem könnyű vizesen), letusoltunk. Ezután talán megérdemelten vetettük bele magunkat a hot tub-ba (jacuzziba). Zana hozta nekünk a gyümölcstálat, valami édes péksütit, meg üdítőt. Mögöttünk az óceán. Húúú, nah ez az érzés nem volt rossz.



Kis chill a házban, aztán jöhetett az abalone elkészítése. Eldöntöttem, hogy meg akarom tanulni az összes lépést, úgyhogy Tony segítségével nekiestem. Korábban már leírtam a teljes folyamatot. Nem túl guszta egy állat :) főleg, miközben "megtisztítod". Nem részletezném. A lefarigcsált tiszta húst aztán megtanultam felszeletelni, amihez egy speckó acél kesztyűt kell viselni. Ezután jött a klopfolás.






Este a remek köret mellett sült abalone-t vacsiztunk. Jó kis összeállítás volt. Aznap hajnali egyig fent voltunk, és beszélgettünk, iszogattunk. Angolul is működik az este jótékony hatása a mélyebb beszélgetésekhez. Meglepődtem, hogy milyen témákról beszélünk angolul. Ment a hatalmas activity parti. Fun


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése