2011. március 31., csütörtök

16-17. sport

Éjfél van. Nem rég értem haza a póker partiról, egy nagyon hosszú nap után. Erről majd később.

Hétfő: Végre szépen kisütött a nap, és ki lehet mozdulni a házból. Délelőtt a szokásos hétfői blogolás. Délután elhatároztam, hogy felszerelem a zárat a Warrentől kapott biciklire. Justin és Alex is a garázsban gang-eltek. Bringa, Ripstik (snakeboard), amerikai foci. Ezeket nyomatták. Én is beszálltam a fociba. Alex megmutatta hogyan kell eldobni a labdát (pigskin, régen disznóbőrből készítettek, ezért a labdára a helyi szleng a pigskin). Játszottunk 20-30 percet, amikor megjelent a helyi fiatal menőcsapat. Velük is játszottunk. Nagy nehezen elmagyarázták a játékszabályokat. Jó volt végre kimozdulni, és sportolni.



A játék után bringára pattantunk, és Justin, Alex megmutatták a "desert"-et. Jobban mondva egyből kettőt is. Ezek a helyek az itteniek által kialakított dirt pályák, a pénz hiány miatt nem megépült lakónegyedek helyén. Jó időben itt gyülekeznek a népek. (Magáról a pályáról még nem lőttem képet, de az image tagging alapján, meg lehet nézni Google maps-ban fölülről)




Jó volt ez a nap.

Kedd: Aznap nem sok érdekes dolog történt. Skype, készülődés a Death Valley trip-re, iPhone-ozás, este pedig végre megnéztem a Social Network-ot. Tetszett a film, nem is tudtam utána aludni, járt az agyam jó sokáig.

Most pedig fekvés, mert holnap 7-kor kelek, és várhatóan hosszú, és élménydús 4 napom lesz. Death Valley-ben nincs nagyon térerő, sem internet. Nem fogok tudni írni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése