2011. március 28., hétfő

14. part 2. Bakersfield "kocsmatúra"

Újra elhaladtunk a nagy gyümölcsösök mellett, majd beértünk Bakersfieldbe. Először egy múzeumhoz értünk. Kern County Museum. Sajnos, vagy szerencsére már csak 20 percig volt nyitva, úgyhogy már nem mentünk be.
Az épület előtt volt egy robosztus harangláb. Tetszett a maga környezetében.


A 2. képen balról jobbra: Warren, Bob, Dean

A 2. célpont egy zenés pub, és nightclub volt. Warren-ék szakmai szemmel körülnéztek. A kocsmában volt egy nagyobb színpad, dobszereléssel, helyi hangosítással. A programfüzetben is látszott, hogy gyakran rendeznek élő koncerteket. A hátsó részen pedig 4 próbahely volt. Tetszett! Korán érkeztünk, úgyhogy kevesen voltak.


Legúrítottunk egy-egy sört (draft = csapolt) aztán befoglaltuk a billiárd asztalt. Először én játszottam Dean-nel. Kikapott. Aztán Dave jött. Ő vele szoros volt a meccs, végül ő nyert! Dean mutatott egy nagyon jó játékot. Pontosan nem tudom a nevét, de a lényeg, hogy mind a 6an játszottunk. 3 golyó volt az asztalon, és a cél, hogy minél kevesebb lökésből eltedd a golyókat. A 6 játékos közül Bob-nak és Dave-nek sikerült 5-5 lökésből megoldani a dolgot. A szabály értelmében döntetlen esetén új kör indul. Végülis Bob nyert. Ő az elején kijelentette, hogy nem akar játszani, mert nem tud... A versenybe mindenki 1 dollárral szállt be, és minden körben újabb $1-val maradhatott játékban.


Billiárd után még volt egy kis észosztás a kerek asztal körül. Beszélgettünk a jukebox-okról. Itt mindegyik internetes adatbázissal rendelkezik, és rengeteg pénzt hoz. Otthon ez még nem annyira elterjedt. Sok pénzt fizetnek a szerzői jogvédő irodáknak, de még így is bőven megéri üzemeltetni egy internetes zenegépet.


A következő állomás egy szűkebb hely volt. Gurhrie's Alley Cat. Itt kipróbáltam egy új sört. Azt hiszem a neve: DAB Firestorm. Ez volt a legjobb sör eddig, amit kóstoltam. A kocsma legérdekesebb pontja a dohányzó rész, ami egy max 150 cm-es folyosó volt. Ide tömörültek a cigisek. Úgy kell nekik.

Az első képen a "cső" a másodikon, ahogy Zena és Dean vitatkozik. Balra Dave, a drag versenyző

A pub fényreklámja nagyobb volt, mint maga a hely. Bele se fért egy képbe.

Az este fénypontjának beharangozott baszk étterem következett: a Noriega Restaurant & Hotel. A vacsira várnunk kellett 15-20 percet. Addig is az egyik nő, akinél a foglalást intézte Dean, bemutatta a handball pályát, ami az étterem "előcsarnokából" nyílt.

Az étterem pub része

7-kor jött a vacsi. Bevonult a sok ember a belső megterített asztalokhoz. Az előétel sok saláta, különféle sajtok, valami vékonyra szelt savanykás pácban áztatott hús. Nem akarom tudni, hogy mi volt, de nagyon ízlett. Dean felhívta rá a figyelmem, hogy ne egyek az egyes fogásokból sokat, mert sok lesz. Jött a leves. Valami káposztás zöldséges leves volt. Csilit, és babot tettek bele külön. Én is megkóstoltam. Anya sokkal jobb leveseket csinál. Jött a sült hús, mindenféle öntettel, répával, zöldséggel. Ez már igen ízletes volt, és omlós. Pont jó. Lassan felszolgálták a sült krumplit, és a csirkét. A csirke olyasmi volt mint nálunk a rántott hús, de mégis teljesen más volt az íze. A sült krumpli meg kicsit a gyors-éttermekéhez hasonlított. Végül a desszert: kávés-fagyi. 


Összességében minden nagyon finom volt, de azért mind mennyiségben, mind ízvilágban többet vártam. $25 volt a vacsora. Még kaja alatt megismertem az egyik pincérnőt, vele kint még beszélgettem kicsit. Elmondta, hogy aki a hotelben száll meg minden nap itt reggelizhet, ebédelhet, és vacsorázhat, annyit, amennyi belefér.


Hazafelé menet PATM-ot hallgattam. Hamarosan kiderül, hogy mi is az. Természetesen újra a Britisher szippantotta be a társaságot. Épp karaoke parti volt. Itt találkoztam aztán Csillával, és Steve-vel, aki fog tudni segíteni építőiparban munkát szerezni.
Britisher, karaoke party

Végül egy póló miatt egy kicsit hazagondoltam. Remélem minden ok otthon!

ZION

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése